Még mindig Gyöngyöspata, és az előző posztban említett index cikk. Idézek ismét.

 

„Földosztás

Éppen az idén másodszor szerveztek akciót a gyöngyöspataiak a cigányok földműveléséért. A szervezők abban bíznak, hogy ha saját földjüket művelhetik, akkor lesz keresetük és elfoglaltságuk is.”

Tessék íme megpróbálnak tenni a helyiek azért, hogy ha már napszámba nem megy akkor talán ha van saját földje amit művelhet, hátha akkor. Hisze ingyen kapja, a haszon az Övé, csak meg kell művelni.

„Néhány éve földet és vetőburgonyát kaptak, de a projekt bedőlt. Állítólag azért, mert a vetésre szánt krumplit részben megették, aki meg mégis vetett, attól ellopták a szomszédai a termést.”

Tessék ennyit ért az integrációs program. Az a része aki hajlandó volt dolgozni, mert megértette, hogy nem másnak fog teremni az a föld hanem nekik, az is jól ráfázott. Mert voltak a kedves szomszédai, akik szétlopták a veteményét. Így fog majd működni az összes ilyen próbálkozás, így akarunk integrálni, munkára nevelni. Egymást is kirabolják kifosztják. Nem magyar – cigány kérdés van itt ebben az országban, faluban. Hanem mocskos senkiházi utolsó disznó bűnöző (embernek sem nevezném) – és rendes ember, aki dolgozni, aki normálisan élni akar. Az ilyen aljadékokat akik olyan szegény emberektől lopnak akiknek ugyan úgy nincs semmijük, minek hívód kedves jogvédő. Olyan emberektől vették el akik dolgoztak és szeretek volna kicsit jobb életet. Olyanoktól akik értik és akarják a változást. Tisztelt jogvédő, meg utaztató társulat, ezeknek is védeni akarod a jogait. Ezeket is mentegetni akarod, szerinted akik a koldustól, a nincstelentől lop ember, olyan akinek jogai vannak. Szerintem meg nem az ilyen nem tekinthető ember számba sem.

„Idén, még a botrányok előtt, közvetlenül a cigányok lakta házak mögötti parcellákat szántották fel ingyen az önkormányzat szervezésében, és adtak ajándékba vetőmagot is. A gyöngyöspatai háziorvos és egyben önkormányzati képviselő a fő szervező, de a falubeliek többsége nem bízik a sikerben, bár méltányolják az igyekezetet.”

Ez is a krumpli sorsára jut majd. Mert ott van, és minden faluban az a 10-20 senkiházi aljadék akiknek semmi nem szent, akik eladnák kilóra még az anyukat is ha fémből lenne. Akik nem fognak és nem is akarnak változni, és akik másokat sem hagynak kijutni a nyomorból. Mert ha mások kijutna akkor ott maradnak szemelőt, és nem lehet majd eltűnni a tömegben.

 

Van az a vicc a pokollal meg a magyarokkal. Ugye nem kel őrizni a magyarokat mert ők visszahúzzák egymást az üstbe. Tessék nem csak a magyarok, a cigányság is ilyen. Aki változna, aki kitörni akarna, azt a aljadék bagázs visszarántja a sárba.

 

Na erre mondjanak megoldást, a harcos jogvédők. Nem utaztatni kell meg sipítozni, tessék találd ki mi legyen a megoldás, hogyan mentsük meg azokat akik még hajlandóak arra, hogy részese legyenek egy emberi közösségnek. Akik nem mások pénzéből akarnak élni. Akik szeretnének egy jobb és emberhez méltóbb életet. Na erre adjon választ az Mr. Field. Aztán meg adhat rá pénzt is lássuk sikerül -e. Persze ebből nem lesz média hír, ettől nem leszek egy celeb, maximum jobban fogok aludni, mert tettem valamit aminek értéke volt. Kedves Field úr és Fecó és társaik, mennyetek el egy szigetre, a krumplilopós társasággal együtt. Hagyatok minket itt boldogulni, mindenikek jobb lesz. Ti ott együtt lehetek a kedvenceitekkel, lássuk meddig bírjátok. Akik meg itt maradunk cigányok és magyarok együtt, nyugodtan fogják művelni a földet, és boldogulni tudnak ki fognak törni a szegénységből. Nem gyorsan, de végre tényleges esélyt kapnak, amit a ti kis kedvenc és agyon védet aljadék bűnözőitek folyamatosan elvettek tőlük.

 

Maga Field úr és maga Gyurcsány úr, és maguk mind akik pattognak és hőzöngenek, meg indulatokat szítanak ember és ember között, maguk a fő bűnösök. Mert addig senki nem fog megváltozni még van egy csoport minden faluban, aki még a sorstársaikat is kifosztják és elveszik az esélyt amit MI a többségi és dolgozó társadalom adunk számukra.

A bejegyzés trackback címe:

https://ius-murmurandi.blog.hu/api/trackback/id/tr182866155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása